facebook magyar zaszlo english flag

Közösségi programok

Félévzáró vacsora:

A félév zárásaként együtt vacsorázunk egy jót a város egyik éttermében, vagy közösen főzünk magunknak valami finomat a Kármán Tódor Kollégiumban. Általában a főétel elnöki félévértékelő beszéddel, karaoke-val és sok jóhangulattal fűszerezett.

Vízitúra:

Már hagyománynak számít, mivel egymás után két évben is elmentünk nyáron vízitúrázni a Szakkollégiummal, és ezután is szeretnénk evezni minden évben valamerre. Tavaly Záhonytól Tihanyig merítettük az evezőinket a Tiszába, tavaly előtt pedig a Szigetköz mocsaraiban (Kisbodak) szerveztünk magunknak egy fergeteges, kenus csillagtúrát.

LaserTag:

Csapatmunkára nem csak a szakkollégiumi munkacsoportokban van szükség, hanem a harctéren is, hogy megvédjük egymást az ellenfél lézersugaraitól. Ezt nagyszerűen bizonyíták a szakkolis lasertag harcok, melyek már hagyománnyá váltak közösségünkben.