facebook magyar zaszlo english flag

Bemutatkozás

A Wigner Jenő Szakkollégium a BME Természettudományi Karának szakkollégiuma, amit pár lelkes fizikus és matematikus hallgató alapított 2011 tavaszán, így az egyik legfiatalabb a Műegyetemen.

Szakkollégiumunk célja, hogy összefogja a lelkes és érdeklődő hallgatókat, színesítse szakmai és közösségi életüket, mindennapjaikat az egyetemen. Szívesen látunk mindenkit, aki az egyetemi órák kötöttsége nélkül szeretne elmélyedni a fizika vagy a matematika érdekes témáiban. Igyekszünk egyensúlyban tartani az elméleti és a gyakorlati vonalat, a fizika és matematika, illetve ezek határterületeinek legkülönbözőbb részeit érintve.

A Szakkollégium programjai között találhatók például nagyobb előadások, szemináriumok (pl. feladatmegoldó, programozó), de részt lehet venni demonstrációs eszközök építésében vagy elektronikai tanfolyamokon is, melyekről a Szakkollégium honlapján értesülhetsz. Kari rendezvényeink a Szakhét (Szakest, Cégvilág, laborlátogatások), illetve a BME fizikaverseny, amelyre sok szeretettel várunk minden versenyzőt. A látókör szélesítése mellett természetesen az is cél, hogy a tagságot egy jó hangulatú közösséggé kovácsoljuk össze, így kirándulásokat (pl. vízitúrát), vacsorákat, közös főzéseket, játékos bulikat is szervezünk kikapcsolódásként.

Főbb programjaink:


A Szakkollégium Alapszabálya

Az Alapító Okirat (hun)